A Blue System-et a Modern Talking feloszlásával egy időben alapította Dieter Bohlen. Bár a jelek már világosak voltak 1987. nyarán is, - amikor Thomas Anders egyedül turnézta végig Európát - mégis csak novemberben, az „In 100 Years” című Modern Talking kislemez megjelenése után került nyilvánosságra a duó feloszlása. Az együttes slágerlistás „veresége” az év végére nyilvánvaló volt Európa szerte („In The Garden Of Venus” album: #35 Németországban). Bohlen időközben elérte a Hansa lemezségnél, hogy szólókarrierbe kezdhessen. Monti Lüftner, a cég igazgatója hitt a producer sikerében, aki elsőként egy még a Modern Talking-nak szánt dallal akart egymaga a színpadra lépni. Novemberben került a boltokba a „Sorry Little Sarah”, ami eltért eddigi munkáitól: középtempójú, szamba ritmus magas refrének nélkül. Bohlen a lemezszerződéssel a kezében eldöntötte, hogy véget vet a Modern Talking-nak. Az előzetes egyeztetések szerint a duó 2-3 év szünetet tartott volna, miközben átalakítják a hangzásukat. De Bohlen elhatározása végleges volt, és társa csak utólag, az Egyesült Államokban értesült erről.

Az új együttes a Blue System nevet az ismert farmer márkáról kapta, mivel Bohlen szakítani akart a „jogging ruhás vidám srác” stílussal, és kinézetét vadabbra kívánta változtatni (szakadt farmer, bőrkabát). A szamba egyértelműen legyőzte az utolsó Modern Talking lemezt; az egyik első ilyen stílusú sláger volt Németországban. A 14. helyezés megkönnyebbülést jelentett Dieter számára: az elmúlt egy évtizedes sikertelen próbálkozás után saját hangjával jutott a listákra, és nem bánta, hogy nem az első helyre, mint korábban énekesével, Thomas Anders-szel.

A „Sorry Little Sarah” (Sajnálom kicsi Sarah) nemzetközi sikereket ért el (#19 Dél-Afrikai Köztársaság, #6 Spanyolország, #10 Ausztria, #12 Görögország). A hozzá tartozó album vele párhuzamosan került a boltokba („Walking On A Rainbow” - Egy szivárványon sétálva), de listás helyezéseket nem produkált. Időhiány miatt összesen 8 szám készült el rá, közülük 6 hosszú verzióban. Stílusa emlékeztet az „In The Garden Of Venus” című Modern Talking albumra, ám annak hangulatánál melankolikusabb. További szamba ritmusú dalok („Emanuelle”, „Big Boys Don’t Cry”) is készültek a tipikusan gyors diszkódalok mellett. A Pet Shop Boys hatása érezhető például a „She’s A Lady”-ben. A dal kislemezként is megjelent, Spanyolországban Bohlen népszerűsítő látogatásának köszönhetően a 14. helyet érte el. A skandináv országokban a „Big Boys Don’t Cry”-t is kimásolták 1988. elején.

Bohlen énektudása saját bevallása szerint is korlátozott, és társ-producerével hamar rá kellett jönniük, hogy hangja nem megfelelő a kívánt hangzás eléréséhez. Az első Blue System albumon Luis Rodriguez-zel kísérleteztek, énekhangokkal és zenei alapokkal egyaránt. A „She’s A Lady” refrénjében Bohlen szinte duettet énekel Rolf Köhler-rel, aki már a 1984 óta volt a stúdióbeli gárda háttérénekese. A vokálokhoz továbbra is csatlakozott Detlef Wiedecke, és Michael Scholz. A „G.T.O.” című számban Bohlen szokatlan módon magasan énekli a versszakokat, a refrént pedig egy erőteljes férfihangokból kevert kórus vette át.

Az album elmaradt sikere nem állította meg a slágergyártást a Studio 33-ban, Hamburgban. A farmerhez és bőrkabáthoz keményebb hangzás dukált, így Bohlen szakított a romantikus hangzásvilággal. Megalkotta első ritmusközpontú diszkóslágerét, mely a „My Bed Is Too Big” (Az ágyam túl nagy) címet kapta. A hangzás mellett a szövegek szintén változáson estek át: a kiforrottabb történetek a nőimádó férfi nézőpontjából íródtak, több szenvedély kifejezésével. Bár a gitárbetét emlékeztetett a „The Catch” együttesre, a közönség pozitívan reagált a változásokra: Németországban a 10. (#19 az éves eladást nézve), Ausztriában a 4. helyre jutott a későbbi pop-klasszikus (#29 Görögország). A dal 26 hétig volt a német listán 1988-ban. A hozzá tartozó klipet pedig az amerikai Mojave sivatagban forgatták. Itt kezdődtek a Blue System kelet-európai (elsősorban lengyel, és balti államok), és Szovjetunió béli sikerei - ezekről azonban eladási adatok nincsenek.

Eközben Luis és Dieter rátalált „A Blue System hangzásra", melyet misztikum-popnak szokás leírni. Az 1988. októberében megjelenő „Under My Skin” (A bőröm alatt) a legsikeresebb kislemeznek bizonyult. A hozzá tartozó videóban Bohlen fekete bőrruhákba öltözött színészekkel szerepel: ő menti meg az ártatlan lányt, akit fel akarnak áldozni. A kemény jelenetek miatt a német adók nem is akarják játszani, azonban ez csak kedvez az eladásoknak: a dal a 6. helyre jut. Az új album, a „Body Heat” (Testi forróság) ezzel a domináló hangzásvilággal kerül a boltokba, és a 20. helyre jut, eléri az aranylemez határát - akkoriban a 250 ezer eladott lemezt. (#23 Ausztriában, #18 Svájcban). A sikereknek köszönhetően újra felkérést kap a népszerű német bűnügyi sorozat, a „Tatort: Moltke” című részének betétdalának megírására, akárcsak tette ezt 1986-ban Chris Norman „Midnight Lady”-jével. A producer emellett egy rövid szerepet is kap a „Tetthely”-ben, hangját azonban szinkronizálják. (Egy potenciális lengyel gyanúsítottat játszik, és a hangja nem volt elég agresszív ehhez). A „Silent Water” (Csendes vizek) kislemez és album verziója eltér a filmben hallhatótól. Bohlen és Rodriguez vélhetően még mindig próbálkozott a „tökéletes refrén” kialakításával. Az erőteljes férfikórus a második albumra átvette a vezető szerepet. Bohlen hangja teljesen háttérbe szorult, és Rolf Köhler vokálja a kórusénekesek kiegészítésével vált uralkodóvá. A versszakokat Dieter rekedt és mély hangon prezentálta. A „Silent Water” említett verziójában Michael Scholz kapta a fő hangot, ám ez lemezen soha nem jelent meg. Bohlen további énekesi teljesítménye a refrénekben vitatott kérdés, ugyanis a Blue System dalok nagy része ezek után ezzel a sokhangú technikával készült, általában Köhler vezetésével. Bohlen és a stúdióénekesek 2001-es szerződésbontását követően, Köhler, Scholz és Wiedecke bíróság előtt állította, hogy „Bohlen egyetlen hangot sem énekelt”. Luis Rodriguez hangmérnök és társproducer azonban Bohlen mellett tanúskodott. A „Silent Water” maxin (#13 Németország, #16 Ausztria) megjelent „Body Heat” dal hosszú verziójában Bohlen vékonyabb hangja is kicseng a refrénből.

A zeneszerző 1989-re újabb offenzívával készült. A ZDF német tévétársaság felkérte, hogy írja meg egy újonnan induló sorozat, a „Rivalen der Rennbahn” (A lóversenypálya riválisai) zenei aláfestését. A készítők ismert neveket szerettek volna a filmzenéhez. Így került elő Les McKeown (ex-Bay City Rollers), Nino de Angelo és Marianne Rosenberg. A lemezre a „Body Heat” album negyedik kislemeze is felkerült remix formában, ami egy vidámabb hangzást hozott, mint az LP-n. A nyári sláger-érzést a hozzá forgatott karibi videóklip is erősítette. A „Love Suite” 1989. márciusában jelent meg (#14 Németországban), és a sorozat többi dala mellett hetekig tartózkodott a német listán, ami végül platinalemezt hozott a filmzenének.

A slágerlisták támadása erre az évre még közel sem ért véget. Már augusztusban kijött az új misztikus hangzású kislemez, mely a „Magic Symphony” (Varázslatos szimfónia) címet viselte. A német Media Control listán 10. helyig jutó dal nagy slágernek bizonyult Kelet-Európában. (#21 Svájcban). Az alapötletet a Mysterious Art együttes 1989-es Nr.1. sikere, a „Das Omen” adhatta Bohlen-nek, ám Bohlen kompozíciója ennél jóval összetettebbre sikerült. Az egyik legnépszerűbb Blue System klasszikusban visszatért a Modern Talking féle magas refrénekhez is. A videót újra zárt térben, a 80-as évekre jellemző egyszerűbb díszlettel forgatták. Sok szárazjég, misztikus fények és „zombi hegedűsök” mellett a Blue System színpadi gárdája is látható: Achim Vogel (gitár) és Michael Rollin (dobok).

Októberben követte ezt a harmadik album, a stílusosan „Twilight”-ra (Szürkület) keresztelt mű (#11 Németország, #26 Svájc, #30 Ausztria). Az első dal mellett a „Call Me Dr. Love” állítólag egy leendő Bohlen-musical része lett volna, ami aztán soha nem valósult meg. Az LP zeneileg jóval változatosabb elődjénél. A misztikum-pop elemei mellett feltűnik újra a szamba („Madonna Blue”), és a brit slágergyár, Stock/Aitkan/Waterman stílusú „Carry Me Oh Carrie” vagy a „Nobody Makes Me Crazy (Like You Do)”. Utóbbi végül Les McKeown előadásában kislemezként is megjelent. Utolsó próbálkozásként a „Love Me On The Rocks” (Szeress engem a sziklákon) kerül a boltokba kislemezen 1989 decemberében. A dal egy erőteljesebb diszkó-ütemre épül, Bohlen egész mélyen énekli a strófákat, a refrén pedig egy a szokásosnál is erősebb férfikórusból áll. A dal szokatlansága miatt - vagy egyszerűen csak elfogyhatott a rajongók pénze az év végére - a sok éves sikerszériát követően a kislemez megbukik a német nyelvű országokban. Mindeközben az album 25 hétig listás és aranylemezt kitüntetést kap. A három korong dalai már elegendőek egy szovjet turnéhoz is. A Szovjetúnióban Bohlen az egyik első nyugati sztár, aki a moszkvai Olimpiai Stadionban adhat koncertet. Nem is egyet, hanem rögtön húszat, összesen 700 ezer rajongó előtt. A hat hétig tartó turné végén a szovjet fővárosban úgy kezelik, mint nemzeti hőst. A „Love Me On The Rocks” videóját az egyik moszkvai koncerten, illetve a Vörös téren forgatják.

Mihail Gorbacsov nekiajándékozza „A szovjet ifjúság hőse” kitüntetést, miközben az egyik moszkvai múzeumban Blue System videókat vetítenek végtelenítve. Az év sikereit csak a C.C. Catch-től való szakítás árnyékolja be, melynek következménye az is, hogy egyik kísérő gitárosa - Caroline Müller barátja - Frank Otto szintén elhagyja a csapatot.

A rengeteg sztár és dal után Luis-zal tovább készülnek a kompozíciók. Áprilisban kerül a boltokba a „Love Me On The Rocks” keménységéhez hasonló, annál lassabb, de rockosabb, énekileg ugyanolyan erőteljes hangzású kislemez, a „48 Hours”. Rolf Köhler énekhangja a refrénben egyértelműen elöl áll, majd ezt ismét magas refrén követi (a Modern Talking romantikus popzenéje azonban ettől már nagyon távol áll). A klipet újra egzotikus helyen forgatják; a stáb Kenyába utazik, ahol helyi lakosokkal készítik el a videót. Először tűnik fel Bohlen színes bőrű barátnője is, a szudáni gyökerekkel rendelkező Nadja abd el Farrag. A lemez bejut a német listára, de csak a 29. helyre (#28 Ausztriában), egyértelműen alulmarad az előző lemezektől.

Közben megérkezik Nagy Britanniából a "Magic Symphony" PWL remixe, amit Dave Ford készít a Stock/Aitken/Waterman cégnél. A próbálkozás azonban visszhang nélkül marad. Nem így a következő single, ami a „Love Is Such A Lonely Sword” (A szerelem olyan, mint egy magányos kard) címet viseli. Egy sokkal lágyabb hangvételű, új felépítésű popdal készül el augusztusra. Bohlen újabb szovjet és NDK turné után tér haza, amikor első hazai koncertjein prezentálja először a szamba alapú dalt. Lényegesen gyorsabb, mint a „Sorry Little Sarah”, és a refrénben először női vokál jelenik meg. Audrey Motaung és Bohlen hangja váltakozik, amelyet végül ismét magas kórus zár le. A dél-afrikai énekesnőt az Ibizán forgatott klipben azonban Nadja személyesíti meg. Talán a kellemes hangulatú, drága videónak is köszönhető, hogy a dal Németországban a 16., Ausztriában a 13. helyig jut. A két kislemezt követően 1990 októberében kerül a boltokba az „Obsession” (Megrögzöttség) LP, mely akárcsak elődje, ismét hamar aranylemez lesz. (#14 Németország, #18 Ausztria). Az albumban egy nagyobb könyv-betét található, mely először sorolja fel a lemez készítőit. Peter Weihe, Werner Becker, Ralf Stemann zenészek, valamint a három stúdióénekes: Rolf Köhler, Michael Scholz és Detlef Widecke, akik „mindig segítettek, hogy minden kórus úgy szóljon, ahogy szólnia kell”. Az albumról egy további, Bohlen által is sokra becsült ballada jelenik meg novemberben. A „When Sarah Smiles” (Ha Sarah mosolyog) az első Blue System kislemez „folytatása”. A szintén szamba alapú dal videója így régebbi felvételeket is tartalmaz a „Sorry Little Sarah” és „My Bed Is Too Big” videókból.  Sarah szerepét egy Lucy nevű lány játszotta. Néhány új felvétel is készült, amik Dieter-t az ibizai naplementében mutatják a sziklás parton énekelve. A siker azonban csak mérsékelt, a kislemez a 63. helyre jut.

A nagylemez többi dala viszonylag egységes hangzású. Újdonság a teljesen instrumentális „Behind The Silence”, mely a szintén 1990-ben megjelenő „All Around The World” videókazetta bevezető dala, ami a Blue System addigi összes klipjét vonultatja fel. A fél-instrumentális „Try The Impossible” szintén az egyik érdekes kísérletek közé tartozik.

A Blue System hallhatóan átvészelte az újabb évtizedre való átállást, ami nem feltétlenül jelenti a hangzás változását - legalább is egyelőre. 1991-re ismét rengeteg új zenei anyag készül el. Bonnie Tyler, Peter Alexander és Roy Black mellett Bohlen két albumot is piacra dob ebben az évben. Az első, templomi orgonaszóval induló siker a „Lucifer”, mely leginkább az osztrák listán hódít (#8), 1988. óta az első Top10 helyezés az országban. Német földön a 25. helyre tornássza fel magát a misztikus hangzású, magas refrénnel is ellátott popzenei üzenet: „ne rázz kezet az ördöggel”. A lemezcég taktikát vált, és nem forgatnak videóklipet a dalhoz. A „Wetten, dass…” című Thomas Gottschalk által vezetett nagy nézettségű műsorban mutatják be a dalt. Beöltözött táncosok, tűznyelők társaságában adja elő Bohlen az egyébként hihetetlenül fülbemászó dalát. A fellépést további tévés műsorok követik, hiszen a korábbi videóklipeket a német média megpróbálta blokkolni. Bohlen népszerűsége azonban töretlen - főleg Kelet-Európában. Az áprilisi aranyalbum, a „Seeds Of Heaven” (A menny szülöttei) is az egyik legnépszerűbb korongnak bizonyul (#11 Németország - 27 hétig listás, #12 Ausztria).

A második kimásolt dal a „Testamente D’Amelia” (Amelia végrendelete), ami egy Enigma stílusú ballada. Egy 17 évesen elhunyt lány történetét meséli el megható hangulatban. A kislemez épp eléri a Top40-et, a 34. helyen tetőzik Németországban. Az album további ismert dala például a „Lisa Said…”, melyet Roy Black is elénekelt „Frag Maria” címmel német nyelven. A "Sad Girl In The Sunset” eredetileg Don Johnson-nak készült, de ő visszautasította azt, így landolt ezen az albumon. Az „Is She Really Going Out With Him” felvétele egy leningrádi koncerten felvett „rajongói zörejekkel” van aláfestve, nem igazi élő felvétel. A „Don’t Tell Me” dalban ismét női vokál is hallható.

A szeptember egy újabb meglepetést hoz. A „Deja Vu” kislemez, és az ugyanígy elnevezett album szintén nagy siker lesz. A német 12., és az osztrák 16. az utolsó Top 20-as helyezés a Blue System számára. Az album is népszerű, hiszen ismét bearanyozódik. (#18 Németország, #27 Ausztria) A „Deja Vu” dallamvilága még poposabb, mint az előzők. Női vokális intróval kezdődik, majd a hegedűkkel előadott már-már népies hangvételű szerzemény a Bohlen kliséket is felvonultatja: a 4/4-es ütem és magas befejező refrén. Érdekesség Dieter dadogó énekstílusa a strófák alatt. Az immár hatodik albumot ugyanígy belengi a vidámabb hangvétel. A misztikusabb vonalat viszi a „Praying To The Aliens”, vagy a „Better Than The Rest”.

Bohlen időközben újabb világsztárral szerződik. Mint a többi angol vagy amerikai énekes, Dionne Warwick is akkor választja Bohlen zenéjét, amikor hazájában nem tud sikereket felmutatni. Az „It’s All Over” (Mindennek vége) Bohlen büszkesége, egy szép dallam, monumentális zenekari alkotás. De az idősödő énekesnő Németországban nem eléggé ismert, és a Bohlen-átlaghoz képest összetettebb kompozíció valahogy a rajongók szívét sem nyeri meg túlzottan. A lemezcég és Dieter elképzelése a Grammy díjról örökre álom marad. A 60. német helyezés szintén csalódás számára. Az USÁ-ban a R’n’B listán is csak a 84. helyig jut, ami egyébként Bohlen egyetlen ilyen slágerlistás szereplése. Elhatározza, hogy ezentúl nem törődik a kritikusokkal, és a táncparkettre koncentrál.

Az offenzíva 1992-ben is folytatódik. Négy hónapos szünet után, már februárban a boltokba kerül a „Romeo And Juliet”. A latin-amerikai hangvételű dal alapvetően nagyon hasonlít elődjére, a „Deja Vu”-re. Az intró eléneklésére élettársát, Nadjá-t kéri fel. A refrénben ismét az erős férfikórus kerül előtérbe, Bohlen szakít a Modern Talking-os magas hangokkal, legalább is ami a kislemezeket illeti. Ez a kiadvány szintén videóklip nélkül marad, akárcsak az áprilisban megjelenő „I Will Survive” (Túl fogom élni). A maxi ezúttal nem bizonyul sikeresnek, egyedül Ausztriában képes a 30. helyig jutni, pedig elsőként egy dance-mix is készül a dalhoz. A márciusi megjelenésű „Hello America” a keleti blokkot kivéve kevésbé sikeres (#29 Németország, #21 Ausztria, #34 Magyarország, #13 Csehország). A lemezre több nagyzenekari hangszerelésű ballada is készül („Crossing The River”, „Hello America”. A „Satellite To Satellite” Lucas Cordalis énekével kislemezen is megjelenik. A slágeres „Heartache No. 9” mellett eredeti misztikum-pop dal is készül „Vampire” címmel. A „Romeo And Juliet” mérsékelt sikere (#25 Németország, #22 Ausztria) szintén szünetre inti Bohlen-t.

11 hónap után, 1993. márciusában lát napvilágot a „History” (Történelem). A fúvós hangszerekkel fűszerezett diszkódalra Dieter Bohlen különösen büszke, addigi legjobb szerzeményének tartja (#26 Németországban). Klipet is forgatnak hozzá, bár kisebb költségvetésűt. A Hamburg külvárosában, fekete-fehér színvilágú videóban csak Bohlen látható, amint autót vezet, vagy az elhagyatott vagonok között sétál. A 90-es évekre jellemző eurodance és techno kezd begyűrűzni Németországba, ám az áprilisban megjelenő „Backstreet Dreams” (Hátsó utcai álmok) album helyezését tekintve így is a legsikeresebb albumnak bizonyul: az 5. helyig mászik fel hazájában (#30 Magyarországon). Ausztriában azonban többé nem képes slágerlistás helyezést elérni a Blue System. A lemezt a vidám szintetizátorhangzás jellemzi, ezúttal nem próbálkoznak újdonságokkal, élő hangszerekkel. A gyors dalok mellett („You Are An Angel”, „Lovers In A Missing World”, „Talk To Me”, számos ballada is helyet kap. A „Backstreet Heaven” dal érdekessége a duettszerű refrén Bohlen és Köhler között. A „Dirty Money” szövegében a producer egy orosz koncert tapasztalatait dolgozza fel. A „Don’t You Want My Foolish Heart” pedig további dance próbálgatások színtere lesz a TNT projekttel. A „History” és a második kislemez, az „Operator” remixei is ezt az irányt mutatják. Az „Operator” csak a 87. helyre képes felkerülni. Kis költségvetésű videóklipje a ritkán játszottak közé tartozik, melyben a koncertgárda is szerepel, Nadját is beleértve.

1994-re új hangzással készül a régi csapattal. Az elektronikusabb hatású „21st Century” (21. század) neve is az újdonságokra kíván fókuszálni. A Blue System misztikussága azonban továbbra is jelen van. Az album tíz dalához egy be-, illetve egy levezető zenei kompozíció is kapcsolódik. A márciusban megjelenő „6 Years - 6 Nights” (6 év és 6 éj) a „Love Me On The Rocks”-ra emlékeztető erővel dübörög. A 47. hely azonban egyértelmű csalódás a csapatnak. Ezen még az új VIVA generációnak készült videó sem tud segíteni. A börtönben játszódó képsorok Bohlen-t napóleoni egyenruha-kosztümben mutatják. A májusban megjelenő második kislemez ennél nagyobb bukásra ítéltetett. Talán azért is, mert a „That’s Love” (Az a szerelem) egyértelmű másolata a Pet Shop Boys „Go West” című dalának. A videót a kislemez verzióhoz forgatják, ami táncolhatóbb hangvételű az albumon hallhatónál. A helyszín Tirana, Albánia fővárosa, ahol az album fotóit is készítik. A lemezen azonban számos más érdekes alkotás is megtalálható. A „Venice In The Rain” ballada refrénjében Bohlen és a viszonylag magas férfikórus éneke váltakozik. A „When Bogart Talks To You” felépítése a „Love Is Such A Lonely Sword”-re emlékeztet modern formában. Ugyanígy, az album címadó dalában szintén feltűnnek a magas refrének. Utolsóként a „21st Century” képes elérni az aranylemez határát is (#11 Németországban).

1994. októbere különleges jubileumi dátum volt Dieter Bohlen karrierjében. 10 évvel azelőtt rögzítette első világslágerét, a „You’re My Heart, You’re My Soul”-t a Modern Talking számára. A Hansa ebből az alkalomból ki is tüntette a százmilliomodik eladott hanghordozóért járó gyémántlemezzel. A jubileumot egy új albummal szerették volna ünnepelni, és mivel az együttes 10. nagylemeze következett, ezért az „X-Ten” (Tíz) címet kapta. Bár az előző album viszonylag sikeres volt, a maxik népszerűtlensége mutatta, hogy változásra van szükség. A producer új hangzásvilággal próbálkozott. A zenei elrendezést nem a régi csapatra bízta, hanem új embereket keresett, így például a londoni Ian Cooper-t a Metropolis stúdióból. A trance-be hajló ritmusok végül aztán idegennek hathattak a megmaradt Blue System rajongók számára. Bár a „Dr. Mabuse” egyesítette a Blue System erősségeit: misztikus szöveg és ének, hatásos vokál, az új elrendezés mégsem tudta a rajongók szívébe lopni magát. A változás nem hozott sikert, a maxi nem került fel a slágerlistákra. Az első verziók még Luis Rodriguez-zel készültek, azonban az albumra egy sokkal táncolhatóbb változat került fel. A hozzá készült videóban Bohlen maga testesíti meg Dr. Mabusé-t, aki különleges képességeivel hipnotizálja a táncoló tömeget. A többi szám kevésbé fókuszál a misztikus vonalra, többségük jól sikerült táncdal. Mindössze két ballada kap rajta helyet: a legkisebb lányának szerzett „Goodnight Marielin”, illetve a „When You Are Lonely”. Az LP a német lista 24. helyéig képes eljutni és 10 hétig listás: ez egyértelműen az eladások visszaesését jelzi, hiszen többé már az aranylemez is csak álomnak bizonyul. Ismét új fába kell vágni a fejszét.

Nem csak a Blue System népszerűségével vannak problémák, Bohlen három év után elveszti legnagyobb pártfogoltját, Bonnie Tyler-t is. Azonban most sem telik el sok idő, és a zeneszerző újra kikitalál valamit. A hangzás ezúttal könnyedebb és poposabb lesz. Dieter először dolgozik együtt Joachim Mezei-vel, akit művésznevén „Jeo”-ként ismerhet a nagyközönség. Az új páros most valóban meglovagolja az Eurodance stílust, a vezető kislemez hangzásaként pedig az éppen a klubokban népszerű La Bouche-vonalat választják. A Frank Farian által sikeressé tett hangszerelés az 1995. augusztusában megjelenő „Laila” dalnak is jót tesz. A maxi népszerűsítését számos fellépés segíti, így a dal hozza a két évvel korábban megszokott statisztikákat (#29 Németországban - 15 hétig listás). A refrénben női vokál veszi át a vezetést, Bohlen pedig az eurodance dalokra jellemző „versszak-rapper” szerepét játssza. Valójában nem rappel, de a kompozíció erősen erre kíván hajazni. A fellépéseken Nadja többé nem vesz részt. A producercsapat váltása nincs hatással a többi tagra. Rolf Köhler, Detlef Wiedecke és Michael Scholz továbbra is a refrénért felelős, Thorsten Brötzmann és Werner Becker játszanak a hangszereken. Luis azonban többet nem vesz részt a Blue System életében.

Az októberben megjelenő 11. nagylemez a játékos dallamoké: „I Wanna Smile”, „Baby Jealousy” vagy „Une Chambre Pour La Nuit” jó példák erre. A balladák közül kiemelkedik a „Father And Son” című Cat Stevens klasszikusra emlékeztető „Marvin’s Song”, amit középső fiának dedikál. Tipikus táncparkett-töltő dal például az „It’s Ecstasy”. A „Forever Blue” (Mindörökké szomorú) sikeresen megújítja Bohlen szólókarrierjét – legalább is egy időre. A CD Lengyelországban például aranyat szerez, Németországban 12 hétig listás, és a 18. helyre tornássza fel magát (#32 Magyarországon). A lemez megjelenésével párhuzamosan szokatlan módon egy újabb „Laila” verzió lát napvilágot: Masterboy „Blue Dance Mix” címmel készít belőle frissebb variációt. Az eredeti dalhoz kétféle videóklip is készül, a „soft verzió” mellé több vetkőzős jelenetet tartalmazó változat készül. Dieter zöld kulissza előtt egy fotelből figyeli a lenge, vizes ruhás, természetesen barna bőrű Lailá-t.

A következő időszakot Bohlen nem éppen a zenére koncentrálva tölti. Kapcsolata Nadjával már nem a régi, és újabban egy Verona Feldbusch nevű modellel találkozgat, akit a „Forever Blue” egyik népszerűsítő fellépésén, Stefan Raab műsorában ismer meg. A készülő albumra ez valójában nincs hatással, annál inkább a későbbi népszerűsítésére. 1996. májusában kerül a boltokba az eurodance stílusú „Only With You” (Csakis veled), ami kisebb női vokálbetéttel, és ismét erőteljes férfikórussal képviseli Bohlen zeneszerzői tehetségét. A dal az 58. helyig képes eljutni. A közönséget már nem érdekli túlzottan Bohlen zenéje, annál inkább a magánélete. Fél évvel találkozásuk után, Las Vegasban hirtelen feleségül veszi Veron Feldbusch-t, de a házasság mindössze négy hétig tart. Rövid kapcsolatukat és válásukat a médiák napi szinten követik, akárcsak egy szappanoperát - anyagot pedig mindegyik fél szolgáltat. Hiába az ősszel megjelenő, emelkedett hangvételű segélydal az UNICEF részére, a „For The Children” (A gyerekekért) 67. helyezése egyértelmű reakció: a nem túl népszerű, milliomos machó-képet nehéz feledtetni a német közönséggel. A dal eredetileg egy megszokott stílusú balladának indult, ám a keserédes „If I Can’t Have Your Love” újabb verziójában kiegészül egy gyerekkórussal is. Bohlen hangja a refrénben azonban így is jól hallható. A hozzá készült videóban Dieter zongorán kíséri a kórust, és együtt énekel a gyerekekkel. Októberben, pontosan egy évvel az előző album után kerül a boltokba a „Body To Body” (Test a testhez) album, ami szintén nem bizonyul nagy sikernek (#28 Németországban – 6 hétig listás, #40 Magyarországon). Az egyszerű szövegű, táncolható dalok mellett kiemelkedik az „On And On” vagy a „Deeper Deeper”. A DJ Bobo-ra emlékeztető „Freedom” illetve a „Thank God It’s Friday Night” a jobban kidolgozottabb számok közé tartozik. Meglepő módon egy harmadik kislemez is megjelenik novemberben (erre már hat éve nem volt példa), de slágerlistás helyezés nélkül marad. Talán azért, mert a korong címadó dala, a „Body To Body” dallama kísértetiesen emlékeztet az angol Bucks Fizz „The Land Of Make Believe” dalára. Ezen a modern, számítógépes technológiával készülő videó sem segít. Dieter-nek azonban van nagyobb problémája is, mint a System csökkenő népszerűségén bánkódni. Mivel nem kötött házassági szerződést, Verona fél millió Márka „végkielégítést” követel tőle. Befutott színésznő, műsorvezető válik belőle, egyértelműen elnyerve a bulvárvilág szimpátiáját. Bohlen megromlott imázsa további karrierjének sem kedvez.

Egy éves szünet következik. Bohlen szakít az eurodance-szel, legalább is ami a kislemezeket illeti. Az USÁ-ból beszivárgó HipHop stílus és más aktuális zenei trendek erősen befolyásolják a Blue System hangzásvilágát is, miközben Eric Singleton-nal olyan dalokat készít, mint az eurorap stílusú G-Traxx: „Why”, vagy Cool Cut: „Please Let Me Know”. Így születnek olyan alkotások, mint a „You Are Lyin’” (Nana: "Lonely" utánzat), vagy a poposabb „Anything” (Bármit), ami a 13. album előhírnöke lesz. A refrénben egy Tina Turner-re emlékeztető hangú énekes hallható, ezt férfikórus követi a „Laila”-hoz hasonlóan; Bohlen pedig elégedettnek tűnik az új hangzással (a néhány tévés fellépés alatt). A három különböző számmal ellátott maxi a Blue System új arcát kívánja megmutatni, azonban a rajongók nem ehhez a stílushoz szoktak. Egy héttel a 79. hely után eltűnik a süllyesztőben a kislemez. 1997. novemberében az album is kijön „Here I Am” (Ez vagyok én) címmel. A rajongók nem ezen az állásponton vannak, a CD a 38. helyig képes eljutni, és három héttel később szintén lerobog a német listáról. A bukás mellett pozitívum a platinalemez Lettországban, és a 34. hely Lengyelországban. Az albumot nyugodtan nevezhetjük az aktuális slágerlista görbe tükrének. A reggae beütésű „Shame Shame Shame”, az eurodance „Don’t Do That”, vagy az „I Believe You Are An Angel” ballada tovább színezi a palettát.

A Blue System utolsó próbálkozása az 1998. januárjában megjelenő „Love Will Drive Me Crazy” (A szerelem megőrjít), ami kivételesen nem egy új trendet, hanem egy klasszikus dallamot idéz meg. Paul Simon „You Can Call Me Al”-jéhez hasonló dal csendül a fülünkbe. Az egyetlen fellépés Dieter Thomas Heck-nél nem elegendő a slágerlistás helyezéshez, hiszen még videó sem készül hozzá. Dieter ehelyett az energiáit abba fekteti, hogy egy Hamburghoz közeli hittfeldi lokálban, sültkrumpli mellett meggyőzze egykori énekes társát, mit is nyernének azzal, ha újra együtt zenélnének. Thomas Anders és Dieter Bohlen újra jól megérti egymást, és készek arra, hogy újraformálják legendás duójukat, a Modern Talking-ot. De ez már egy másik történet.